MIT campus

More
12 years 11 months ago #4446 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
Mivel az átlag bázis kapcsán [i:3c2vkadx]nem tilos[/i:3c2vkadx], a telefonálás, és ha nem jelzik nem tilos, így nem hiszem, hogy ez tilos lenne. Nálunk is csak 2 teremben van rádió tilalom, a Crisis Room és a War Room feliratúban. Onnan viszont nem menne ki a hívás. Illetve a rendszer vissza is jelezné.

Gyorsan ránézek volt-e nagy ügy, vizsgálat, stb. a lapostet? ügyben. De feltételezem, akkor páran nem lennének most is itt ilyen vidáman, és nem is engedték volna a csapatnak a sajtószereplést. Ha pedig ebb?l nem volt korrekt vizsgálat idejében, akkor indokolt egy az eddigieknél egy kicsit keményebb lebaszás is.

- Már elnézést Ezredes, de a hamu fogás után ez az alakulat túl érdekes téma. A vélt pazarlást ellen?rz? civilek és politikusok, akik egyike sem kell, hogy hallgasson egy szabálysértésre diktafonja is könnyen hozzáfér az Inside View-hez és a többi pletykalaphoz. Azzal, hogy a sajtó el?tt igyekezett valamit fogni, akár drogot, akár hullát ez az[i:3c2vkadx] érdekessé vált, és így szinte biztos, hogy sok újságíró akar interjút, sok katonával. Az pedig, hogy sokan éppen nem elérhet?ek mert a gyengélked?n vannak, nos elég jó nyom a sajtó számára ahhoz, hogy összerakják ezt a storyt. Nem az a kérdés, hogy ebb?l story lesz-e, hanem az, hogy mikor.[/i:3c2vkadx]

- És most, hogy sok [i:3c2vkadx]b?nügy[/i:3c2vkadx] és [i:3c2vkadx]hétköznapi horror[/i:3c2vkadx] kockázatos téma lett, mert betartatni a törvényt, kevés érdekesebb bulvár téma lesz, mint egy szexbotrány. Egy tömeges szexbotrány, egy olyan alakulatnál ami fel is akarta magára hívni a figyelmet, de aminek az akciója amúgy is mindenkit érdekel mert drog helyett kupac hamit fogni nem mindig, nem mindenkinek sikerül. Azaz nemcsak, hogy megírják, hanem címlapra kerül, és a fél vezérkar azt fogja kérdezni miért nem jelentette senki, miért nem lett kivizsgálva az ügy. Ráadásul így is szabad téren vagyunk, a hang pedig messzire elhallatszik, és sokféle technológia van ami segítheti a lehallgatást. Mondjuk egy környez? felületet megcélzó lézermikrofon, és mivel nem államtitkot hallgatnak, célzottan olyan adatot keresnek amit jogszer? is lehozniuk, nem lesz bel?le ügy. Vajon hány ilyen lesz?

- Ha pedig a felderített kockázatokról beszélünk, hozzá kell tennem még egy apróságot. A hír a bázison biztosan körbe jut ennek a híre, mindenkihez aki ön után ült a széken, és otthon kapott az asszonytól. Ártatlanul. Esetleg szó szerint idézve azt amit itt a fél bázis hallott. Az otthoni magyarázkodást az utódok is hallják, az osztályból sokan sok helyre felrakják poénból, onnan körülbelül 3 perc míg eljut a hír az Inside View szerkeszt?ségébe.

- De jobbat mondok, erre az ügyre nehéz azt mondani, hogy nemzetbiztonsági érdek, hogy államtitok legyen. Itt a bázison [i:3c2vkadx]mindenkinek[/i:3c2vkadx] aki esetleg hazavitt valamit, és nem azért, mert félrelépett érdeke lesz az, hogy ne neki kelljen magyarázkodnia, hanem az újságban látja az asszony. Nem csak itt szolgáló katonák, hanem akár polgári alkalmazottak, takarítók is, akik számára ennek a titoknak a megtartása nem kötelez?. És ha a következ? razzia során nem drogot, hanem ennek kapcsán diktafont keres egy hajóra való katona akkor az kellemetlen lesz. Nos, Én ebb?l indulnék ki. A [i:3c2vkadx]nyílt tengeren[/i:3c2vkadx] lehet kiabálni a legénységgel, de itt [i:3c2vkadx]mérlegelni kell, ez mikor milyen kockázattal jár.[/i:3c2vkadx]

- Tovább megyek. Ha egy tábornok ön után ült le arra a székre megfert?z?dött, egy másik értekezleten tovább adta a fél admiralitásnak, akkor vajon ?k hogy fognak örülni? Mert nem csak a forrást tudják, és azt, hogy kik miatt volt otthon problémájuk... Ki volt az a tiszt akinek ezt jelentenie kellett volna. Hanem azt is, hogyha jelentette volna, akkor nem engedtek volna média parádét ennek az alakulatnak. Azaz akkor most nem lenne balhé, nem a haditengerészetet cikizné a fél város. Na vajon, ?k mennyire lesznek megért?ek? Attól függetlenül sem lesznek megért?ek, hogy [i:3c2vkadx]amúgy[/i:3c2vkadx] kijutna-e az ügy.

- És nem az a baj, hogy pár katona félrenézett. Egy kisvárosnyi ember között, ha sok az újonc mindig lesz problémás. Az a baj, hogy mivel [i:3c2vkadx]senki [/i:3c2vkadx]nem jelenti a problémát, nem tudták megel?zni a terjedést, és ez potenciálisan más biológiai veszélyforrásoknál is így lett volna, azaz a bázis teljes állományát és az admiralitást veszélyeztet? [i:3c2vkadx]súlyos[/i:3c2vkadx] mulasztás történt. És valószín?leg kijut a híre. Miért? Mert nem lett átgondolva mivel jár ide hívni a sajtót, kimaradt egy kis felderítés. De a célponttal kapcsolatban is. Nos akik felteszik a kérdést, Ön viszi el a balhét, vagy a tengerészet kockáztat, azok fognak dönteni akik esetleg ön után a székre ülve kerültek kényelmetlen helyzetbe.

- És ?k is valószín?síthetik, hogy kijut minden információ. Ha pedig kijut de ?k hallgatnak róla, ?k is b?nbakok lehetnek. Nekik az az érdekük, hogy senki se mondja azt, ezt ?k el akarták tusolni. ?k a nyilvános számonkérésben érdekeltek. És szerintem lesz err?l pontosan adatuk, hogy itt mi történt. Innen pedig, ha mást nem, hát parancsra kijut minden olyan információ ami szerint az Ön személyes mulasztásai az okai a hibának, de a sereg amint kiderült villámgyorsan lépett. Ön szerint akinek azért viszketett, mert Ön nem kezelte a problémát, nem egy kellemetlen gy?lése volt, az ebben a helyzetben is falazna önnek?

- Én ezt látom. És azt is, hogy a sajtónak ön ígért drogot. De a drog és a hamu mellett sok más áru lehetett volna a hajón, akár teljesen törvényesen is. De lehetett volna mellette akár pár illegális bevándorló is. Ön anélkül hívta a sajtót, hogy lett volna pontos információja a szállítmányról, miközben tudta, hogy az önre bízott legénység kapcsán önnek, és a katonáinak akad némi rejtegetni valója. Igen, például a lapostet? story.

- Na ezért mondják már az els? újoncnak is, "no heroics", mert aki a hírnév érdekében hülyeséget csinál az piszok nagy bajba kerül, és ha már egyszer rajta van a sajtó, akkor akkor is marad, ha az már igen rossz. Nos a gondolkodás nélkül hívott sajtó el?tti h?sködés kapcsán, amikor mindenki azon gondolkodik ki viszi el a balhét, igazán jól jöhet ez az apróság a lapostet?r?l, a biológiai veszélyekr?l.

Megy NCISeseknek is, meg "admiralitásnak is" egy rövid szöveges jelentés arról, hogy itt volt egy lapostet? ügy is, amivel az ezredes vígan lapított, és most van egy másik ügy. És mivel a sajtó immár figyel rájuk ez ki is fog kerülni. A kérdés csak annyi, hogy "várjunk csendben" vagy menjünk elébe a problémának, és kommunikáljuk mi, hogy ki is lehet a felel?s, miért is megyünk utána, stb. mert ez a kisebbik rossz.

(Admiralitásból igyekszem olyat keresni gyorsan, aki megkaphatta t?le a vakarózós problémát...)

Mire nem jó az indukciós technológia, szinte a "lélegzetvétel" ideje alatt észrevétlenül megy ki a sürg?s kérdés, hogy ha lehet mire befejezem a magyarázatot már válasz is jöhessen akár.

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 11 months ago #4449 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
-"Igen, azt már látom, hogy egy id?re h?t?be leszek téve valami Isten háta mögötti eldugott zugba, azt viszont elárulná nekem, hogy ennek mi haszna? Jelen pillanatban, semmiféle kiszivárgástól nem kellett volna tartanom, de ha jól sejtem, akkor most már tartani fölöslege, hisz itt van. Viszont az ember akkor cselekszik, ha érdekében áll. Most azt várja, hogy meg akarjam vesztegetni, vagy valakit már kinéztek a helyemre? Olyan ugyanis akinek egész életében nem volt oka ide jönni, ritkán jár erre, ha nincs érdekében... Mondja, hogy mit akar, de nem hiszem, hogy valami olyasmi állna a hatalmamban, ami önnek nem." mondja az ezredes, és ha jól sejted most akkorát csalódott, mint eddig senki más Csak épp nem recseg az az illúzió amit most tettél a földdel egyenl?vé.

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 11 months ago #4450 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
Ezt most kifejezetten halkan mondom, nem az embereinek szánva:

- Az ok? Nos az ok egyszer?. Az a fogás nem is volt olyan rossz. [i:2ylys4bq]És pont ezért kell b?nbak.[/i:2ylys4bq] Nem is olyan rég akadt Bostonban egy mágikus sorozatgyilkosság, ami régi dolgokra vezetett vissza. Hasonlóan régi családok, régi dolgait megvizsgálva találtunk egy radioaktív szellemet, ami volt olyan kedves és besugárzott egy háztömböt. Egy másik mágikus esetben a zsaruk vesztességlistája olyan magas, hogy nem merik folytatni a nyomozást. Ha a sajtó elkezdi piszkálgatni milyen feketemágusokat és milyen ma még nem ismert feketemágiát vonzz a város, még egy kis hírverést csinálva a környéknek, még több problémaforrást idehozva, az nem lesz jó. Ugyanis az emberek félelme még jobban táplálja a feketemágiát. Sokminden van Bostonban. Ezek közül van amelyik a Vatikán és a Vatikán követeként küldött démonológia szakért?k figyelmét is felkeltheti, és amivel kapcsolatban még ?k is óvatosságra intenek.

- Ha választhatok, hogy ebben a helyzetben újabb horror történetek jelennek meg az újságok címoldalán, és felmerül pár alkímiai és egyéb trükk, a hamvadó rózsától kezdve sokféle él?holtig... Vagy arról beszélnek, hogy itt elszúrták a felderítést, és bohócot csinált magából pár bolhás war junkie akkor azt hiszem, azt is mérlegelem, hogy az utóbbiból nehezebben lesz Chicago II. És igen, a kis "backwater" hely szinte biztos. Azt hiszem úgy fogják hívni, hogy Boston. Meg Salem. Szóval ez az apró környék jut eszembe. Hiszen, ha valaki megpiszkál egy ilyen konfliktust, akkor úgy helyes, ha helye van a megoldásban. Ha pedig ehhez az kell, hogy kapitányból próbaid?s NCIS ügynököt csináljanak az NCISnél, és elküldjék az ügynök képzésre, kicsit szaglászni, cselekedni amikor és ahol kell, akkor sajnos így kell csinálni.

- Márpedig amikor egy ezredesb?l hirtelen újra tanuló lesz, az elég nagy büntetés az eddigi ügyért, el is viszi a balhét, és irányítja is a közvéleményt, de háborúba is küldi a war junkiet. Szóval okom is lesz elintézni ezt a parancsot.

Ezt a javaslatot és egy kérést, hogy "pszichadosból képezhet? NCIS ügynököt is küldhetnének" igyekszem eljuttatni NCIS parancsnoknak...

Majd kicsit hangosabban:

- És miel?tt eljut a kijelölt kis porfészekbe, gondoskodjon róla, hogy ne vigyen magával lapostet?t, bolhát, és egyéb meglepetéseket.

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 11 months ago #4451 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
Látod, hogy ezzel megint valami olyasmit követtél el, amire nem számított és ami roppant illúzióromboló lehet, ugyanis gyakorlatilag úgy néz rád, mint valami árulóra. Gyanítod az ment meg attól, hogy itt helyben ledurrantson, mint egy kutyát, de el?tte beverje a képed is, hogy rohadtul meglepted és hogy igen sokan vannak a környéken.

-"Értem. Adja meg a megfelel? id?pontokat, beosztást, és ott leszek." mondja valami olyan hangsúllyal, amit folyékonyan követhetne az, hogy "a k*rva anyád", de szerencséjére nem követi.

"A lapostetvekt?l nem kell tartani. Nem kedvelik a sugárzást." morogja éppen csak hallhatóan, ahogy végre hátat fordít neked. A kérdés az az, hogy Chicagora utal-e vagy a mostani blokkra amit emlegettél.

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 11 months ago #4452 by TheElf
Replied by TheElf on topic MIT campus
Ez esetben az ott lév? katonáknak ismét jelezzük a rajtaütésr?l mindenki írásban tesz jelentést, ez csak formálitás, és utána vezénylünk oszolj-t. Az ezredes meg majd megbékél, hiszen "háborúba mehet". Azzal nem lesz gond, de azt b?ven megérdemelte, hogy ez legyen a sorsa, hiszen más katonákkal tolt ki, amikor "elfelejtette" jelenteni a problémát.

Ránézek Jeff-re:

- Az ezredes úgy látszik nehezen érti meg, hogyha elfelejt valamit jelenteni, és a saját seggét fedezve végig fert?zi a fél vezérkart és a háromnegyed állományt az nem játék. Mint az sem semmi, hogy drog helyett mást fognak, mert nem volt megfelel? a felderítés. Ezzel az er?vel azon a hajón, szépen kiadagolva, robbanószert is csempészhettek volna. Meg egyéb fegyvereket. Egy rosszul, információ nélkül indított rajtaütés akár komoly vérfürd?höz is vezethetne. Ezek után a minimum az, hogy elviszi a balhét az összes hülyeségéért, és örülhet, hogy nem a börtön után automatikus a leszerelés a számára. Na, ehhez képest amit kap azzal kifejezetten olcsón megússza. Ugyanis így még van esélye aktív szolgálatra, amire amúgy nem sok esélye lenne.

Please Log in or Create an account to join the conversation.

More
12 years 11 months ago #4455 by Nyarlathotep
Replied by Nyarlathotep on topic MIT campus
-"Az egészben különben csak annyi a poén, hogy a hamu is legális volt. A jelentések alapján a szállítólevél is rendben van. Inkább a csempészek földerítése volt jobb, mint a haditengerészeté, vagy van egy téglájuk. Az már más kérdés, hogy itt ezek után csak vegyvédelmiben merek majd leülni bármilyen felületre, de úgy is csak akkor ha én hoztam a fölszerelést is, különben lehallgatás címén összepoloskáznak..." mondja Jeff. Azuminak, aki már éppen megnyugodott volna ez pont elég ahhoz, hogy megint elnevesse magát, miközben valami olyasmit vonyít igen elnyújtva, hogy "Jaj, de ciki...".

-"Egyébként láttam már hasonló fickót és a parancsnoki lánc másik végér?l volt is dolgom hasonlóval. Igazából nem is várható más attól aki szerint az egyetlen megoldás az, hogy lövünk és aki magasabb rangú, mint ? az tehetetlen aktatologató, ha jogász vagy ellen?rzést végez akkor meg egyenesen áruló. Csak tudnám, hogy miért nem tudnak a tengeren a csendes-óceáni szemétzónában is kijelölni egy háborús övezetet fegyverteszt célokra..."

Csapat riadó!

Please Log in or Create an account to join the conversation.

Time to create page: 0.414 seconds

Aktuális gondolatok

Ha saját szerepjátékot alkotnál, legyen az első kérdés az: Van-e valami olyan játék, amivel játszanál, de nem elérhető a piacon?

Bejelentkezés

Kereső

Cookie kezelés

This website uses cookies to manage authentication, navigation, and other functions. By using our website, you agree that we can place these types of cookies on your device.